Orbán Balázs elmagyarázta, Orbán Viktor miért nem a beiktatása napján találkozik Donald Trumppal
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint így is lesznek bőven magyarok Washingtonban, akik ünnepelhetik a „konzervatív hatalomátvételt”.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint így is lesznek bőven magyarok Washingtonban, akik ünnepelhetik a „konzervatív hatalomátvételt”.
Nelly azt mondja, megtiszteltetés számára, hogy felléphet az Egyesült Államok elnöke előtt, függetlenül attól, hogy ki van éppen hivatalban.
Nem sokkal az illegális bevándorlók tömeges kitoloncolását tervező Donald Trump visszatérése előtt.
A hétfőn kiadott listán olyan nevek szerepelnek, mint Anthony Fauci, a Nemzeti Allergia- és Fertőző Betegségek Intézetének korábbi vezetője, aki közellenségnek számít az amerikai jobbszél szemében, a Trumpot fasisztának nevező Mark Milley egykori vezérkari főnök és Liz Cheney, aki a Republikánus Párton belüli anti-MAGA ellenzék egyik vezetője volt.
200 ezer milliárd forintnyi pénz a beiktatására váró új amerikai kormány tagjainak összesített vagyona. Ennek a nagy része Elon Musknál van, de akad még néhány dollármilliárdos a listán.
Még a San Diegó-i fegyvertartók klubja is szervez hétfő esti partit Trump tiszteletére.
Egyszerre szigorúan koreografált esemény és felszabadult ünneplés az új amerikai elnök beiktatása. Az előbbi a ceremóniára, az utóbbi a bálokra vonatkozik.
Hivatalosan a soros magyar elnökség nemrég zárult hat hónapját értékelte Orbán Viktor, aki azonban sokkal többet beszélt a Várban, a Lovardában tartott konferencián a Trump-éráról, mondván: Új korszak kezdődik. A pokol bugyraitól a focis hasonlaton át a woke-kapitalizmus bukásáig sok mindenről szó volt, végül Orbán hadat üzent Brüsszelnek.
De még mennyire! Igaz, a Y.M.C.A. néhány év leforgása alatt – Donald Trump felejthetetlen táncmozdulatainak is köszönhetően – kőkemény MAGA-himnusz lett. Miután jól fizet, hogy az elnök túszul ejtette a dalt, ma már a Village People sem bánja, sőt a beiktatás napján még fel is fog lépni az együttes.
Immár amerikai elnökként találkozik majd Donald Trump a magyar miniszterelnökkel.
Andreas Michaelis német nagykövet szerint Donald Trump kabinetje megfosztaná a törvényhozást, a bűnüldözést és a médiát a függetlenségétől.
A kupé 4 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, és a végsebessége eléri a 315 km/órát.
Lehet, hogy évtizedek óta nem volt ennyire szeszélyes elnöke az Egyesült Államoknak, ám az biztos, hogy a következő négy évben az útszélen végzi jóformán az összes régóta fennálló nemzetközi norma – figyelmeztet az amerikai lap két munkatársa, Laura King és Tracy Wilkinson a mai beiktatás előtt.
Tíz nappal a beiktatása előtt egy manhattani bíró nem büntette meg, de az esküdtszékkel összhangban elítélt bűnözőnek minősítette Donald Trumpot, akit ez nem akadályoz meg abban, hogy elnök legyen.
Fizikailag is naggyá tenné az USA-t a hétfőn hivatalba lépő Donald Trump, aki régi idők imperializmusát idézi fel a területi igényeivel, de valós amerikai hatalmi érdekeket fogalmaz meg a maga nyers módján.
A beiktatása előtti utolsó napon Washingtonban tartott gyűlést Donald Trump, ahol egy sor első napos elnöki rendeletre tett ígéretet, többek között az illegális bevándorlás megállítására, a transzneműek jogainak csorbítására és titkosított kormányzati dokumentumok nyilvánosságra hozatalára.
Egy teljes napot sem élt meg a TikTok elsötétítése az Egyesült Államokban. A szolgáltatást üzemeltető vállalat Donald Trump megválasztott elnöknek mond köszönetet, aki végül elég garanciával szolgált ahhoz, hogy reaktiválni merjék a videós appot.
A megválasztott elnök már beszélt is telefonon a kínai elnökkel.
Hétfőn teszi le hivatali esküjét Donald Trump, ennek alkalmából felidézzük, hogyan alakult ki és színesedett évszázadokon át az új amerikai elnök beiktatásának ceremóniája, és hozott időnként szokatlan, rendkívüli és bizarr elemeket is.
Az amerikai elnök az olasz miniszterelnököt hívta meg hétfőre, aki el is megy.